Nyomdaipari üzemmérnök, a Könnyűipari Műszaki Főiskolán végezett ’96-ban, édesanyja javaslatára, aki nyomdász volt. Majd nyomdákban helyezkedett el külkereskedőként, így tudta kamatoztatni angol és német nyelvtudását. Ezt követően a Műszaki Könyvkiadóban töltötte be a műszaki igazgatói posztot, majd az ügyvezető nyugdíjba vonulása után ő lett az utódja. Itt, egy multinacionális cégcsoport részeként tankönyveket adtak ki, amíg nem került sor a tankönyvpiac államosítására. Ekkor a tulajdonosok úgy döntöttek hogy eladják a kiadót.
Utána került a Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatói székébe, 9 évvel ezelőtt. – Egy rövid kitérővel, mert férje a pekingi nagykövetségre ment dolgozni ő pedig elkísérte. Másfél évet töltött Kínában, amikor is az utódja, aki utána lépett a vezérigazgatói székbe, egészségügyi problémái miatt lemondott. Akkor a tulajdonos visszahívta Kínából. Bár ő ott kint már dolgozott a Canon China-nál, marketingesként ám elfogadta a felkérést és visszajött.
Saját bevallása szerint sokat tanult belőle, az is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy olyanná vált, amilyen ma. Időközben megszerezte a Műszaki Egyetemen az MBA végzettséget. Angliában is szerzett egy diplomát, innováció és változás menedzsmentből, valamint marketinget is tanult, posztgraduális képzésen. Elindult a menedzsment irányába, erőssége a cég- az emberek vezetése. Kifejezetten szereti a Pátriában, hogy ennyire komplex, hogy van nyomda, kereskedelem, papír-írószer, a kisker, nagyker boltjaik, és így tovább. Hogy minden összefügg mindennel.
2008-tól, már közel tizenöt éve első számú vezető. Szívesen átadja tudását, tart előadásokat a fenti témákban, tanított a Metropolitan Egyetemen is.
Amibe jobban beleásta magát, a különböző menedzsment, vezetési kérdéseken túl az a női vezetők helyzete, és hogy hogyan lehet eljutni a csúcsra? Mert nagyon sokan egész szép karriert futnak be, de kevesen jutnak el ténylegesen a csúcsra is. Mi ennek az akadálya, miért alakul ez így, avagy hogyan lehet áttörni ezt az üvegplafont?