Pack-Market

Mobil visszaváltás a legkisebb településeken

Mobil visszaváltás a legkisebb településeken

A legkisebb településeken is megvalósul az aludoboz, üveg, PET-palack visszaváltás, mobil módon gyűjtik be ezeket. Forradalmian új megoldással regisztrálja, majd dolgozza fel a visszagyűjtő automaták nélküli kézi átvevőhelyeken a visszaváltott fémdobozokat, PET-palackokat és üvegeket a Returmatic Solutions Zrt. A MOHU-val való együttműködés keretében. 2024. január 1-je után egy egyedülálló, magyar szakemberek által kifejlesztett rendszer teszi ezt lehetőéve. Így a mobil visszaváltás segítségével a legkisebb településeken is rendszeresen begyűjthető és feldolgozható minden újrahasznosítható hulladék.

Az alumíniumhulladék egyike a legértékesebb hulladékoknak, hiszen száz százalékban újrahasznosítható. Begyűjtése pedig nemcsak gazdasági szempontból hasznos, de a környezet megóvását is szolgálja. Magyarországon bő tíz évvel ezelőtt jelent meg az ECC (Every Can Counts), hazánkban ismertebb nevén a Minden Doboz Visszajár nevű kezdeményezés. Amely a Returpack Kft. közreműködésével országszerte 200 helyen biztosított gyűjtőautomatát. Ezekben a használt sörös és üdítős fémdobozokat váltották vissza. A program mindent megtett annak érdekében, hogy széles körben edukálja a magyar társadalmat az alumínium szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának előnyeiről és szükségességéről i.

Az alumínium energiahatékonyan és végtelenszer újrahasznosítható, ami azt jelenti, hogy egy olyan értékes nyersanyag áll az emberek rendelkezésére, amely még nagyon sok generációt ki tud szolgálni. A kezdeményezésnek köszönhetően kevesebb hasznos hulladék került az utcákra, árokpartokra. A gyűjtőautomaták a gazdasági megfontolások, az energiatakarékosság és a természeti környezet megóvása mellett, társadalmi ügyet is szolgáltak. A begyűjtött üres aludobozokért járó forintok szociálisan hátrányos helyzetű embereknek jelentettek segítséget. A Returpack rendszer már több mint 1 milliárd italosdobozt gyűjtött vissza az elmúlt 12 évben Magyarországon.

Változott a jogi szabályozás

Az idei évben, július 1-től megváltozott a hulladékgazdálkodást meghatározó jogi szabályozás hazánkban, amely már nem tette lehetővé az automaták további működtetését a korábbi formában. Ugyanakkor a Returpack Kft. elköteleződése, és az automaták műszaki és IT-fejlesztésében szerzett korábbi tapasztalatai hasznosnak bizonyulnak a jövőben is. Immár a MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. által koordinált új rendszer működtetésében. A Returpack rendszer technológiai tapasztalatainak felhasználásával, a magyar Returmatic Solution Zrt. egy Európában is egyedülálló megoldást fejlesztett ki.

Az új rendszerben a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. égisze alatt zajlik a visszaváltható ital- csomagolóanyagok teljes begyűjtése, feldolgozása és újrahasznosítása. Ennek két útja lesz. A 400 m² alapterületűnél nagyobb áruházakban a MOHU Zrt. az italok csomagolását visszaváltó automatákat helyez el, ahová a felhasználók viszonylag könnyen eljuttathatják az összegyűjtött hulladékot. Ezt a lehetőséget kérhetik a 200 m² és 400 m² közötti alapterületű boltok is. A kisebb egységeknél azonban – amelyekből több tízezer van az országban – vagy a helyhiány miatt, vagy gazdasági szempontból nem éri meg automata berendezéseket elhelyezni.

Azonban az itt keletkezett számottevő mennyiségű, visszaváltott italcsomagolás további hasznosításáról is nemzetgazdasági érdek gondoskodni. „Alkalmazkodtunk az új kihívásokhoz. Az elmúlt időszakot azzal töltöttük, hogy egy világújdonságnak számító innovációval tudjunk belépni a hulladékhasznosítás megváltozott piacára.” Mondta Vida Péter, a Returmatic Zrt. ügyvezetője. Szavai szerint társaságuk az általuk kifejlesztett mobil fém-, műanyag-, és üvegvisszaváltó, valamint feldolgozó berendezéssel azokat a kisebb élelmiszerüzleteket és más szolgáltatókat – benzinkutakat, dohányboltokat és egyéb kereskedelmi egységeket – szeretné támogatni, ahol biztosított lesz a manuális hulladékgyűjtés.

Visszaváltó automaták az áttervezett teherautón

Fejlesztésük, – ami leegyszerűsítve egy áttervezett teherautó és többfrakciós visszaváltó automaták kombinációja. Lehetővé teszi, hogy akár a legkisebb falvakba is eljussanak a járműveikkel és begyűjtsék az újrahasznosítható csomagolásokat. A boltok által visszaváltott üveget, műanyagpalackot és fémdobozt a mobil gépek már a helyszínen azonosítják, leszámolják, tömörítik. Majd egy fejlett számítógépes rendszernek köszönhetően a kereskedőnek szinte azonnal utalja is a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. az átadott mennyiség visszaváltási díját.

Az EU elvárásoknál magasabb arány is elérhető?

Európai uniós elvárás, hogy a csomagolási hulladékok újrahasznosítása minél magasabb legyen. Az aludobozok esetében ez a célszám 2025-ig 50%, míg 2030 végéig 60%. Az üveg esetében 70%, valamint 75%. Míg a műanyag csomagolások esetében 77%, illetve 2029-re 90% újrahasznosítási arány az elvárt (Forrás: OHT és Európai Unió SUP irányelvek). A Returmatic Zrt. ügyvezetője szerint ennél jóval magasabb szám is elérhető Magyarországon. Amennyiben a fogyasztók szemlélete is változik és igénybe veszik a lakhelyükhöz legközelebb eső automatákat vagy manuális visszagyűjtést biztosító pontok szolgáltatását. Magyarországon minden úgynevezett egyutas felhasználású, visszaváltási díjas – tehát, külön logóval ellátott – üveg, PET-palack vagy aludoboz visszaváltási ára, egységesen 50 forint lesz. Így mindenképp megéri visszaváltani ezeket.

Hazai fejlesztés, szabadalom a visszaváltásban

„Az általunk kidolgozott technológia – amelynek egyes részletei szabadalomnak számítanak – azért egyedülálló, mert azonnal, a helyszínen elkezdjük feldolgozni az átvett csomagolóanyagokat. Összetörjük az üveget, préseljük a dobozokat, ezek ugyanis tömörítve jóval kevesebb helyet foglalnak, így szállításuk is takarékosabb. A terméket azonosító rendszerünk pedig naprakész és pontos elszámolást biztosít” – hangsúlyozta Dr. Duma László, a Minden Doboz Visszajár képviselője. Majd hozzátette: közös társadalmi célról beszélünk, amikor az új, küszöbön álló kötelező visszaváltó rendszer bevezetésére gondolunk. Lehetőleg sehol ne legyen eldobott, a környezetet terhelő, újrahasznosítható hulladék. Amit pedig visszagyűjtenek, a feldolgozás után, minél gyorsabban kerüljön vissza új csomagolóanyagként a rendszerbe. Elkerülve ezzel is a pazarlást és mérsékelve az energiafelhasználást.

„A MOHU számára rendelkezésre álló rövid felkészülési idő miatt nem jöhetett szóba a nemzetközi gyakorlatban alkalmazott számláló központok kialakítása. Ezekbe a kézzel visszavett ép palackokat szállítják, megszámolják, és az adatok alapján utólag gondoskodnak a fogyasztók számára kifizetett díj kézi visszaváltó üzlet számára való megtérítéséről. Az ezt kiváltó előremutató megoldás kialakításában és várhatóan 2024 tavaszán induló működtetésében az italospalack begyűjtésben már számos innovatív megoldással bizonyító Returpack/Returmatic lett a MOHU partnere.

A palackok helyben való számlálása és környezeti szempontból előnyösebb tömörített szállítása mellett része a szolgáltatásnak a Magyarországon elsőként bevezetett azonnali bankszámlára utalás is. Ami reményeink szerint a visszaváltási pont hálózathoz önként csatlakozók elégedettségét váltja majd ki. Illetve hozzájárul a visszaváltási pontok számának gyarapodásához.” Fogalmazott Szabó Szilvia, a MOHU Gyártói Felelősségi Rendszerek vezetője, a legkisebb településeken is megvalósuló mobil visszaváltás kapcsán.

(forrás: MOHU Zrt.)

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

0
Spend 100000Ft more to get free HU shipping
Your Cart is empty!

It looks like you haven't added any items to your cart yet.

Browse Products