Pack-Market

Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzés

Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzés

Egyre több városból érdeklődnek a Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzés iránt. Országszerte megnövekedett az érdeklődés a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) személyes formában történő oktatásai irányában. Így az online, valamint a már hosszú évek óta aktív budapesti képzések mellett, országszerte indulhat a Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzés a különböző településeken.

Az online és a budapesti képzés mellett, már 2023-ban elindult a nyíregyházi oktatás

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) nem az általános féléves ütemben indítja el a képzéseit. Mivel folyamatos az érdeklődés, ezért az egyedi tematikának köszönhetően jellemzően akár már havonta is tudnak tanfolyamot indítani. Többek között online, Budapesten és tavaly már Nyíregyházán is indult képzés, amelyet összesen több száz hallgató végzett el az elmúlt évben is. Ráadásul a nagy nyírségi érdeklődésre való tekintettel idén újabb tanfolyam indulhat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeszékhelyén is.

„A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) igyekszik a felgyorsult világ igényeihez maximálisan alkalmazkodni. Nyíregyházán tavaly jelentős érdeklődés mutatkozott a Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzésünk iránt, ezért 2024-ben újabb tanfolyam indulása várható.” – Mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke. Majd hozzátette, már várják az érdeklődőket, így akár már tavasszal újabb nyíregyházi képzés indulhat.

A Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzés célja, hogy aki azt elvégzi, a sikeres vizsga után a gazdasági élet különböző területein, az egyes gazdasági szervezetekben logisztikai tervezési, szervezési, irányítási, valamint ellenőrzési feladatokat tudjon ellátni. Aktív résztvevőként tudjon közreműködni a vállalaton belüli, valamint a vállalat és a beszerzési, értékesítési piacai közötti integrált anyag- (áru-) és információáramlás szervezésében. Melyekhez szorosan kapcsolódik a környezetünk védelme és a társadalmi felelősségvállalás is. Továbbá képes legyen kapcsolatot tartani más vállalati területekkel-csoportokkal, és közreműködni a vállalati stratégia elkészítésében is. Információkat biztosítva például a vezetői döntésekhez.

Debrecenben és Szegeden is képzés indulhat hamarosan

A húsiparáról és fűszerpaprikájáról is méltán híres alföldi város, Szeged robbanásszerű ipari fejlődés előtt áll a BYD beruházás következésben. Hazánk második legnagyobb városában, Debrecenben pedig a BMW és más jelentős beruházások következtében, a visszajelzések alapján szintén folyamatos az igény a friss, naprakész logisztikai ismeretekre. Nem csoda, hiszen szinte minden napra jut egy-egy hír, amelyekben újabb és újabb beruházásokat jelentenek be ezekben a városokban. Ezek eredményeként, megfelelő érdeklődés esetén, ezeken a településeken is tanfolyamot indíthat a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE), személyes képzés formájában.

Országszerte visszatérhetnek az offline képzések

„Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy bizonyos hallgatók számára a személyes formában történő oktatások előnyt jelenthetnek az online tanfolyamokkal szemben. Bár sokan preferálják továbbra is az online logisztikai képzéseket, az igényre reagálva országszerte visszatérhetnek az offline képzések.” – Emelte ki a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki elárulta, hogy Nyíregyháza mellett, Debrecenben és Szegeden is elindulhatnak a képzések akár már tavasszal.

A múltban is voltak Debrecenben és Szegeden is képzései a több mint 30 éves szakmai szervezetnek. A koronavírus-járvány újratervezésre kényszerítette azonban nemcsak az oktatási rendszert, de az egész világot. A tervezett debreceni és szegedi logisztikai képzésen való részvétel feltétele azonos a többivel. A jelentkezőnek rendelkeznie kell bármilyen felsőfokú, vagy logisztikai ügyintéző OKJ-s végzettséggel. Azonban akkor is tud jelentkezni, ha a szakterületnek megfelelő felsőfokú oktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal, vagy 3 éves logisztikában eltöltött szakmai tapasztalattal rendelkezik.

Kecskemét és Székesfehérvár lehetnek a következő helyszínek

„Célunk, hogy amennyiben az igények megfelelőek, minél közelebb vigyük a logisztikai képzést az érdeklődőkhöz. Éppen ezért az sem kizárt, hogy a jövőben Kecskeméten vagy éppen Székesfehérváron indítunk képzést. Mindkét településen indítottunk már korábban tanfolyamot. Így kellő tudásvágy esetén, rutinosan e tud indulni mindkét városban Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzés” – hangsúlyozta Dr. Doór Zoltán.

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) vidéki képzéseiről további információ kérhető az oktatas@mle.hu e-mail címen, valamint a +36 1 484 6414-es telefonszámon.

(forrás: MLE x KRPR.hu)

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

0
Spend 100000Ft more to get free HU shipping
Your Cart is empty!

It looks like you haven't added any items to your cart yet.

Browse Products